Mr Szakáll divat, gasztró, lifestyle, utazás.

Gasztronóta

Süss pizzát egy óra alatt

2017. április 04. - praclee

Annyi pizza tesztet olvastam az utóbbi időben, és mindegyik megállapítás vége az, hogy egyik se jó, így gondoltam segítek a megoldásban.

p3016817_resize.jpg

A gyorsfagyasztott pizzák a Divány szerint ehetetlenek. Nem sokkal jobb a helyzet a házhoz rendelhető pizzák terén, amikre pedig egy órát kell várni.

Nem is értem az emberek miért nem a legkézenfekvőbb dolgot választják? Megsütni egy pizzát, ugyan annyi idő, míg kiszállítják, fele annyiba kerül, és sokkal finomabb. 
p3016804_resize.jpg

Emlékszem mikor 10 évvel ezelőtt az első zenekarommal, valahol Rákosrendezőn próbáltunk egy garázsban és szünetben rendeltünk pizzát. Akkor még sok fogalmam nem volt a gasztronómiáról, de már úgy ettem a felfújt tésztás, fura eredetű hússal ellátott pizzákat, hogy éreztem barátságunk nem lesz hosszú életű. És nem is lett. Szerintem azon kevés emberek közé tartozom, akik maguknak még soha nem rendeltek pizzát.
p3016785_resize.jpg

Nem azt mondom, hogy ez a pizza a legtutibb. Azt még keresem, és szívesen fogadok recepteket, de az tuti, hogy jócskán ráver azokra, amiket a fagyasztóból az asztalra kerülnek.

Az anyag költség feltéttől függ, de szerintem kb. 600-700 Ft-ból megvan 2 nagy (kb. 32 centis) pizza.
p3016788_resize.jpg

Ez a recept az egyik Konyhakiállításon akadt a kezembe, ahol épp Kovács Lázár bemutatózott. Emlékszem mikor gyerek voltam és őt néztem az RTL KLUB-on. Szerintem nagyszerűen párosítja a humort, eleganciát és könnyed főzést. Nincsenek benne nagy trükkök, de minden használható. Ez a pizza is pont olyan. Én csak az adagokat feleztem le, mert nekem ebből tényleg kijön 2 tepsivel. 4-5 főnek bőven elegendő.

 

Hozzávalók:

  • 350g rétesliszt
  • 200g búzadara
  • ½ evőkanál cukor
  • 1 csomag száraz élesztő
  • 3dl kézmeleg víz
  • ½ evőkanál só

p3016793_resize.jpg

Összeöntjük a száraz összetevőket, elkeverjük, majd fokozatosan elkezdjük hozzáönteni a vizet. Mindig összekeverjük, majd adunk hozzá vizet. Érezzük, hogy mikor elég. A vége felé, már hosszabban kell gyúrjuk a tésztát. Akinek van dagasztó gépe, egyszerűbb dolga van, de kézzel is megvagyunk 10 perc alatt. Ne ijedjünk meg, hogy kicsit lágy szerkezetet kapunk. Formázzunk kis labdát belőle.

Lázár receptje szerint elég 10 percet keleszteni. Én azért hagyok neki egy órát. Lefedem kendővel a tálban.

p3016795_resize.jpg

Az igazi pizzát 24 órán át kell keleszteni, de arra a hétköznapi embernek nincs ideje. Lehet épp ezért rendel mindenki pizzát. Na nem azért, mert amúgy dagasztana, kelesztene. Na, kissé kezdek belekavarodni. A lényeg, hogy 10 perc múlva akár nyújtható is, én azért kivárom az egy órát.

Jól lisztezett felületre borítsuk ki a tésztát, és nyújtófával kezdjük kinyújtani. Elég mindegyik fele egy erősebb húzás, és forgassunk rajta egy negyed fordulatot. A tésztánk ruganyos, de 5 perc alatt megvagyunk vele. A bátrabbak a felétől kézbe is vehetik és pörgethetik a kézfejükön a levegőben. Így szabályos formát kapunk, a közepén vékonyodva, a szélei fele vastagodva.

p3016861_resize.jpg

Én vagy az Aranyfácán féle sűrített paradicsompürét, vagy pedig a Lidl apró kockára vágott paradicsom sűrítményét használom.

Ezután ránk van bízva mit szeretnénk. Fontos, hogy jó minőségű legyen. Ha épp van akkor házi kolbászt szoktam rárakni, de sonka, vagy szalámi is tökéletes választás. 

Bébi spenóttal, koktél paradicsommal, mozarellával, reszelt sajttal megszórjuk és a legmagasabb fokozaton, előmelegített sütőben 10 perc alatt megsütjük. Tojást is szoktam rátenni. Van amikor főtt tojást felkarikázva, de a sütés felénél ráüthetünk egy tojást, és 5 perc alatt pont tökéletesen rásül. 

p3016858_resize.jpg

Ha a Lázár féle kelesztési időt nézzük, 40-50 perc alatt meg is vagyunk, de az egy óra kelesztéssel is max. 1.5 óra alatt finom, vékonytésztás mindenféle adalékanyagtól és gyenge minőségű alapanyagtól mentes pizzát kapunk. Plusz feltétnek rukkolát, tabasco szószt rakok rá.

 

Dani

A fotók Olympus Pen-F fényképezővel készültek. 

 Iratkozz fel a youtube csatornámra, hogy elsőként értesülj az új receptvideókról!

Kövess facebook-on vagy instagramon még több fotóért és receptért!

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztronota.blog.hu/api/trackback/id/tr9012399405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aleb19 2017.04.04. 14:13:07

mint egy egykori pizza szakacs tudom, hogy egy jo pizzahoz 400-450 fok kell es nincs de/es/vagy

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2017.04.04. 14:26:42

@aleb19: de van. :) Ennyi erővel abba is beleköthetsz, hogy rossz lisztet használok. Ahogy leírtam, nem ez az IGAZI HAMISITATLAN EGYETLEN pizza recept. Hanem egy olyan dolog, ami alternatívát mutat. Mert gyorsabban elkészül, olcsóbb és finomabb, mint amit gyorsfagyasztva megveszel, vagy pedig házhoz rendelsz.
Szóval, jah, mondhatnám, hogy szerezzünk be sütőkövet, és toljuk be előre, és dobjuk rá arra a pizzát forrón, mint ahogy én a kenyeret sütöm a vaslábasban, sőt elősütésről is beszélhetnék, mert valahol úgy szokták. Csak nem akarok ennyire fancy lenni, hanem a hétköznapi emberekre gondoltam, akinek a sütő 230-250 fokra kalibrált. ;)

vadasznosteny · http://himestojasok.blog.hu 2017.04.04. 14:58:04

Én nagyon örülök ennek a receptnek, köszi, mert még tojáson és rakott krumplin kívül nem sok mindent sütöttem, és a tuti, eredeti és hiperbonyolult receptektől kiráz a hideg, neki sem állnék, de most megjött a kedvem, szóval én vagyok a célközönség. (Ehető mirelitpizza a belga Delhaize sajátmárkás dolgai, szerintem.)

DWE 2017.04.04. 15:00:10

Én a tésztába szoktam rakni egy kis oreganot. Illetve a szószhoz házi ketchupot (ha nincs más bolti ketchup is belefér) felfőzök oreganóval, friss bazsalikommal, kakukkfűvel egy kis lestyánnal. Lehet hogy több "főbenjáró bűnt" is elkövetek, de szerintem finom.

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2017.04.04. 15:02:58

@DWE: igen, igen. A Lázár féle receptben is így van. Kis hagymával paradicsom megfőz. Természetesen lehet még "autentikusabbra" készíteni. Itt most az idő és a gyorsaság volt a fő szempont. Meg hogy most még nincs igazán ehető paradicsom.
Az oregano jó ötlet, amúgy én is csináltam már úgy. Sőt Tabasco szósszal is, mikor tavaly voltam pizza kurzuson a Tabasco rendezésében és az amerikai fickó persze, mindenhez azt rakott. :D
Még a tetejére is lehet szórni kicsit. Aztán ha van friss bazsalikomunk... nem is mondom tovább. :p

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2017.04.04. 15:06:28

@vadasznosteny: Köszi! Igyekszem a "te féle" célközönségednek írni a recepteket. Sokfele járok, sokfélét eszek, és a fine diningot kifejezetten szeretem, de ha elkezdenék olyan recepteket írni, szerintem a kutya nem kapna kedvet, hogy neki álljon.
Nézd meg a többi receptem is, mert mind könnyen, egyszerűen elkészíthető, de mégse az alja kategória, a főzd meg a zacskós tésztát, adj hozzá Uncle Bens szószt vonal. :DDD

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2017.04.04. 16:27:00

Ha csak a kelesztés 1 óra, akkor hogyan lesz kész 1 órán belül?
Időgéped van, elvtárs?

Már megint hazudtok, index címlapon...

Phteven 2017.04.04. 16:45:37

@praclee: Sajnos az otthoni sütő kompromisszum, ahogy aleb19 említette, és ez nem abban merül ki, hogy tovább kell sütni. Egy pizzakemencébe, ami kellően forró, csak bedobod a tésztát a paradicsommal, és 3-4 perc múlva annak meg kell sülnie. Ekkor kihúzod, ráteszed a sajtot, és egyéb hozzávalókat, majd visszateszed addig, amíg megsül a teteje. Otthoni sütőben az elhúzódó sütés miatt könnyen ki lehet szárítani a tésztát.

A tésztát kézzel formázzuk, nyújtófa nem jó.

A sajt: mozarella.

A paradicsom minél jobb legyen. Sok hús, kevés lé. Fűszerezni fölösleges. Az oregánó, kakukkfű hülyeség. Az egyetlen fűszer a friss bazsalikom, amit a 2. kör után teszünk rá, bár a sajttal együtt is mehet. Természetesen fokhagyma mehet a paradicsom alá. Ez az eredeti pizza készítése, természetesen ha valaki kecsappal, trapista/füstölt sajttal meg más hülyeséggel szereti, az nyugodtan egye úgy!

Treff Bubi 2017.04.04. 17:00:32

Önmagában, ha nincs más dolgom, tényleg jó móka, viszont én pont azért szoktam kifizetni a házhozszállítás plusz költségét, mert közben foglalkozhatok mással. Vagyis a pizza mellé időt veszek. De a hétvégén kipróbálom a receptet:)

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2017.04.04. 17:12:13

@wmiki: Talán ha végig olvasnád a cikket rájönnél! Elvtárs...

:DDDDDDDDDD

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2017.04.04. 17:18:08

@Treff Bubi: Nem kötekedésből, de mennyi idő megrendelni a pizzát? Mert gondolom gulgizol. Oké, rendszeres felhasználó vagy, így be vagy regisztrálva. De azért csak eltelik 5 perc a gép előtt, míg a kínálatot végignézed. Esetleg elgondolkozol, hogy máshonnan rendelsz, megbeszélitek, hogy sonkás, szalámis, stb.
Az alapanyagok összerakása, dagasztása max. 10 perc. Ez alatt ugyanúgy tudsz gondolkodni a feltéten. Meg azon, hogy mi van otthon kéznél, amit rádobsz. Tehát 5 perccel kerül többe, míg megrendeled. Utána dolgozhatsz, amit akarsz (márha otthonról tudsz dolgozni. Én igen.)
Nyújtás, és feltétek felrakása 5 de legyen 10 perc.

Szóval tény, hogy míg a megrendelés összesen 5 percedet vette el, addig itt foglalkoztál vele 15-20 percet. De nem 1 órát!! Szóval nekem az a +10-15 perc megéri, hogy 500Ft-ot fizessek 1500 (+borravaló) helyett, és egyek egy isteni pizzát, amit feltolok az instára, és menőzök, hogy nekem saját pizzám van.

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2017.04.04. 17:19:35

@Phteven: fűszerezni sose hülyeség. Semmit se! Az mindennek jót tesz. ;)

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2017.04.04. 17:20:33

@Phteven: ok, hagyom. :DDD Csak mindig van ilyen, aki el se olvassa a cikket, és úgy ír. :D

Phteven 2017.04.04. 17:47:21

@praclee: "fűszerezni sose hülyeség. Semmit se! Az mindennek jót tesz." Az igazi pizza pont a fűszer hiányától lesz az ami. A kívül roppanós, belül puha tészta, a friss, zamatos paradicsom, a sajt, a friss bazsalikom kombinációja ennek az ételnek a lényege. Persze, ha valaki szeret fűszerezni, nyugodtan megteheti, ízlés kérdése. Nálam pl. mindenki el szokott csodálkozni, hogy micsoda szósz van a pizzán. Kérik a receptet, pedig csak egyszerű paradicsom szokott lenni. Néha, ha kapok cornicabra oliva olajat, azt keverek hozzá. (én ezt szeretem)

Phteven 2017.04.04. 17:52:06

@praclee: Én simán szoktam rendelni. Sőt! Elég gyakran rendelek. Sütni csak nyáron sütök a kemence miatt. De az is hosszú előkészítést igényel, így csak baráti, családi összejöveteleken csinálom. Utálom, hogy utána ki lehet dobni a konyhát, olyan retek van a dagasztás után. A két dolog nem zárja ki egymást. :-)

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2017.04.04. 17:58:48

@Phteven: dagasztás utáni retek??? hát őőő.... akkor mi lehet, ha komolyabb ételről lenne szó? :o :D

torró 2017.04.04. 18:35:34

@aleb19:
Világért sem kötekedni szeretnék, nekem 25 évig volt pizzériám samottos kemencével (olasz) és 300 fok volt a legideálisabb a sütéshez A 400 túl gyors és nem sül át úgy a belseje, mert kívül éget.
Az egy óra meg szerintem vicces. Arra lehet mondani, hogy olyan amilyen!:DD A tészta témához nem szólok semmit, talán az a tény elég, hogy amikor bezártunk, többen is megkerestek, hogy megvegyék a receptünket, de ilyet nem adunk el.

motoroskonyhaja 2017.04.04. 20:55:57

Teljesen korrekt írás és nagyon jó elgondolás!
A poszt nem másról szólt, mint OTTHON pizzát sütni, ami egyszerű, olcsó, és mindenkinek a szájíze szerinti. Persze látom az okosokat, akik tolják a tutit, hogy x-száz fokos, kizárólag fatüzelésű kemence, ne menjen bele fűszer, csak ez vagy az az igazi, stb. Ne foglalkozz velük! Irigyek, és otthon lusták, így inkább rendelnek (nézd csak meg a felhasználói adatlapjukat: csak hozzászólnak, de saját blog vagy ötlet, netán recept, az nincs, csak a "tuti" megmondása mindenféle blogban:). Otthon kinek van kemencéje vagy olyan sütője, ami tudja a 400-500 C-t? Ennek ellenére sokan sütnek otthon pizzát, én is, mert a bolti sz*r, a rendelt sz*r, ellenben qrva drága, és tegyük gyorsan hozzá halkan, hogy az alapanyagok -minimum- huszadrangúak...
Világosan leírtad mire gondolsz. Teljesen jó! Én kicsit máshogy készítem (a saját számíze szerint, persze:)
Írtad, hogy szívesen fogadsz recepteket is, én így készítem:

motoroskonyhaja.blog.hu/2013/03/03/pizza_otthon_egyszeruen

További szép estét! :)

Phteven 2017.04.04. 21:57:57

@praclee: Amíg a lisztet eltakarítom a konyhából, az nekem tortúra, mert szeretem a tisztaságot és a rendet. Amikor lisztes a konyhaasztal, az nem jó. Ilyenkor inkább az udvaron készítek ilyen dolgokat, ott csak lesöpröm a fűbe, és kész. :-)

Phteven 2017.04.04. 22:04:03

@torró: Tésztája válogatja. A vastagabb tésztának nem jó a magas hőmérséklet, mert idő kell a belsejének, ezalatt a külseje megég. Ezt nyilván ki kell kísérletezni, hogy adott tésztához mi az ideális hőmérséklet.

Komolyabb ételt főznöm nagyon körülményes. A tisztaságmániám miatt folyamatosan mosogatok, ill. pakolom a mosogatógépet. Néha átesek a ló túlfelére, és nem élvezem amit csinálok, mert átmegyek mosómasába. :-s

Phteven 2017.04.04. 22:12:55

@motoroskonyhaja: Látod az okosokat, akik tolják a tutit? Hm... Te egyébként képes vagy egyszerűbb szövegek értelmezésére is, vagy csak úgy átfutod, aztán rárúgod az ajtót a kommentelőkre? Itt senki nem mondta meg a tutit, egyszerűen csak megosztották a véleményüket, tapasztalatukat. (Egyedül wmiki jött ide a szokásos faszságaival, de rutinos kommentelőnek ez nem éri el az ingerküszöbét) Megjegyezném továbbá, hogy nekem egész véletlenül van itthon olyan kemencém, ami vígan tud 450 fokot is, ha úgy tartja a kedvem. Blogot meg nem írok, mert attól százszor értelmesebb dolgokkal is el tudom ütni az időt. Egyébként nem mondta senki, hogy a kommenteléshez előfeltétel a saját gasztroblog, vagy recept megosztása. Ha ettől jól érzed magad, akkor én beismerem ismét, hogy bizony szoktam szar pizzát rendelni drágán, minden bizonnyal szar alapanyagokból.

sellőlány 2017.04.04. 22:56:07

Na jó, én sem akarok pizzanáci (milyen szó ez már :-) ) lenni. Hiszen anno még én is egy Nők Lapjából kivágott Frank Júlia recept alapján csináltam a tésztát, (jesszus!) tejben futtatott élesztővel. Főztem a szószt is hozzá, sűrített paradicsom konzervből (jesszus ismét), mentségemre mondva, akkoriban nemigen volt más a Közért Vállalat kínálatában. Persze hogy magam készítsek passatát, eszembe se jutott gimnazistaként. És igen, megfelelt rá a trappista vagy Anikó sajt, esetleg Edami. Ami éppen volt otthon. Mindegy, a család, barátok, rokonok, szomszédok imádták. :-) Aztán az élet úgy hozta, hogy éltem több szakaszban is Olaszországban. És ilyenkor eszmél rá az ember, hogy amit itthon evett, az nem pizza, inkább valami pizza formájú melegszendvics volt. :-D És akkor jönnek a bevésődő dogmák: 00-ás liszt, minimális friss élesztő vízzel elkeverjük, só, maximum olívaolaj. Hólyagosra dagasztás. Kelesztés - kinek.mi jön be, rövid vagy késleltetett. Vékonyra formázott. Nyers, sózott, paradicsomszósz, esetleg olívaolaj, friss bazsalikom. És a feltétek... nem túlzó mennyiségben.
Otthoni sütő max. hőfokon. Aztán persze lehet próbálkozni pizzakővel, kemencével. Mi Weber grillben (is) próbáltuk legutóbb, sajnos a hólyagok épp, hogy előjöttek, és a szélét nem tudta megkapni a hő... Hogy nem csak a szám járjon, mindjárt töltök fel képet is. Nem szentírás. Csak, ahogyan mi szeretjük.

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2017.04.04. 23:17:56

@torró: azért megnézném egy IGEN-es pizza esetében, hogy milyen belsőről beszélgetünk. :D
Erre mondják, hogy ahány ház, annyi szokás. ;)

Phteven 2017.04.04. 23:22:28

@sellőlány: Amikor nem volt kemencém, én egy bazi nagy követ használtam pizzasütéshez. Egész jó volt. Egy sírkövessel vágattam. :-)

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2017.04.04. 23:29:29

@motoroskonyhaja: Köszi! Azért jó, hogy valaki megérti az írásom lényegét. :))

Nekem a tiéd kicsit vastag tésztásnak tűnik, viszont a széle zseniálisan néz ki, az nagyon tetszik!!!
Meg fogom csinálni.
Amúgy mennyiségre majdnem ugyanaz a kettőnké. Az olaj meg jó dolog bele. Én a focaccia-ba szoktam rakni. Jut eszembe, azt is leírom már, mert az is nagyon egyszerű és isteni finom.

Jaa és a szaftos ragus dolgaid is elég jól néznek ki. Meg is éheztem. :D

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2017.04.04. 23:30:47

@Phteven: szerintem mindenki eltakarítja a lisztet. Nem tudom hány személyre készítesz, de fél kiló tésztát begyúrni nálam nem okoz áldatlan állapotokat. A maradék lisztet meg 2 sepréssel a kezembe, és kész is. :D

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2017.04.04. 23:31:59

@Phteven: épp ezt akartam kérdezni, vagyis érzékeltetni, hogy lehet eltérő a tisztaság fogalma nálunk. :)
Mondjuk én is napjában mosogatok, sőt főzés közben, hogy a végére ne legyen kupi.

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2017.04.04. 23:38:20

@sellőlány: elsőre bögyös csajok jöttek fel. Már majdnem megörültem. :D

Viccet félre téve szépen néz ki a tiéd is. Igen a 00-ás. Amúgy nekem még lenne is honnan beszerezni olasz lisztet, csak hát a lustaság. :D No, meg akkor még kevesebb ember akarná megcsinálni a receptet, mert jönne a problémázás, hogy honnan szerezzenek be. Azért is írom olyan összetevőkkel, ami biztos minden háztartásban van.
Én azt se értem, mikor otthon sírnak, hogy nem tudnak mit enni, mert üres a hűtő.
Liszt, vaj, víz, tojás, tészta, és pár konzerv mindig legyen otthon. Oké nem lesz a legelegánsabb egy sajtos tészta, de pont ilyen apró dolgokkal fel lehet dobni, és mondjuk a vajat megolvasztani, parmezánt reszelni rá, összeönteni a tésztával, és máris jobb eredményt kapunk, mint egy zacskós valami, vagy egy rendelt valami.
(na ezt jól megmondtam. :D )

Phteven 2017.04.04. 23:40:44

@praclee: "Mondjuk én is napjában mosogatok, sőt főzés közben, hogy a végére ne legyen kupi. "

Sorstárs... :-D

sellőlány 2017.04.04. 23:41:00

@Phteven: Na, hát a barátaim többszázezerért kemencét is építettek, Olaszo-ból jött a belső. De edfig még mindig túlbuzizták a tésztát, így (számomra) még nem derült ki, mit tud a kemence. Mi a Lidl-ben vettünk pizzakövet, volt kerek még szögletes. De a kellő hőt a környezetünkben kipróbált eszközökkel még nem sikerült elérni, így a köves próbálkozás is amolyan paraszt tuning egyelőre.

sellőlány 2017.04.04. 23:50:11

@praclee: Bögyös csajok, jesszus, ártatlan vagyok! :- D Igen, tök igazad van. Kérdés, mennyire fogékony egy konyhai analfabéta. Ismerek én is jó pár ilyen embert. Albérletben lakik, matracon alszik, sír, hogy nem marad pénze a hó végére, de minden áldott nap az irodai kantinban eszik/hozat/étterembe megy. A konyhájában van egy Nespresso gép és egy tejhabosító, aztán csókolom. Nála meg az se játszik, hogy főzzünk a maradékokból. Kinyitod a hűtőhét és max. amit ott találsz, az egy fél üveg bor meg esetleg egy negyed üveg olívabogyó. Szerintem ezek az emberek reménytelenek. Nekik még az univerzális liszt is magasiskola. :-D De pizzaliszt egyre több helyen kapható, ujjé.

reeingre 2017.04.05. 00:53:19

@sellőlány: Bár a kellő hőmérséklet elérhetetlen, de nekem eddig az vált be a legjobban, hogy begyújtottam a sütőt még mielőtt egyáltalán bárminek nekiláttam volna. Kb egy, másfél óra előmelegítés egész jó eredményt hozott.

sellőlány 2017.04.05. 07:05:02

@reeingre: Igen, ugyanez... 1 óra előmelegítéssel. Sütőnél és barbienál ez 200-as tartomány (nem rossz így sem, de mégsem az igazi), egyszer próbáltuk Green Egg-ben is, elég nagy reményekkel, hiszen ott a 600-as tartomány sem lehetetlen. 400 körülig jutottunk, akkor tettük be a pizzát, sajnos a nyitogatás miatt jelentős volt a hőveszteség, aminek a visszanyeréséhez percek kellettek, addigra meg megsült a pizza. Alul kemény, megkapta a hő, felül még éppen, hogy csak megsült. De mindenképpen ki szeretném próbálni a kemencét, ha lesz rá lehetőségem.

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2017.04.05. 10:41:59

@sellőlány: még nem néztem nagyon utána, e szerintem van különbség (sajnos) az itthon kapható pizzaliszt között, és a valódi olasz 00-ás között.
Én múltkor a Nagyi Titkai pizzaliszttel próbálkoztam és nem mondanám, hogy óriási különbséget tapasztaltam.

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2017.04.05. 10:42:56

@reeingre: na igen. Ez is egy fontos dolog, és én bevallom kb. fél órát szoktam várni.

sellőlány 2017.04.05. 11:04:03

@praclee: Készülök én is egy ilyen összehasonlító tesztre, noha az utóbbi időben viszont már csak olasz lisztet (pl. Spadoni Gran Mugnaio nagy kedvenc, ez a Culinarisbsn mindig kapható, mondjuk tavaly többször is jártam Olaszo-ban, így kedvezőbb volt betankolni belőle ott... de vettem a Barillát és Coop saját márkást is) használtam (viszont kíváncsi vagyok, mit tudnak a magyarok). Szerintem ugyanolyan fontos a friss élesztő használata, egyszerűen nem összehasonlítható a végeredmény az instant élesztőssel, a liszt is másképp reagál. Angliában jártam így, vittem magammal a Spadonit, mert az ottani bolti liszt katasztrofális. Viszont nem vittem élesztőt, gondolván, veszek ott, hát jól rá...tam, mert az legjobb esetben lengyel boltokban kapható és Suffolk-alsón meg nincs olyan. Így vettem instantot, mi bajunk lehet tőle felkiáltással. Nos, ott az instant élesztő úgy felpuffasztotta a pizzát, hogy kb. szendvicskenyér textúrája lett. Az angolok két pofára zabálták ugyan, de én teljesen csalódott voltam az eredménytől. Szóval azóta totál kiktattam az instant élesztő lehetőséget a tárházból. De ez legyen az én bajom. :-)

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2017.04.05. 15:22:17

@sellőlány: én kényelemből használom sokszor az instatot. No, meg mert mindig elfelejtem a váltást, hogy mennyi lenne frissből, és sok külföldi recept instatot ír. Én Lidl-öst szoktam venni, nem fújja fel. Sőt, azt mondanám, h gyengécske. De nem baj.

Nem is tudtam, h Barillának van lisztje. Csak a tésztáit meg a szószokat ismerem. Amúgy, ha egy olasznak kimondod a Barillát, megvetően fog rád tekinteni. :D

sellőlány 2017.04.05. 18:39:33

@praclee: Az angol instant élesztő engem is meglepett, mert az itthoni nem így viselkedik. Szinte biztos vagyok, hogy volt benne extra sütőpor is vagy valami hasonló térfogatnövelő cucc. Nekem egyébként ég a gyomrom az instant élesztőtől, ezért sem szeretem használni, illetve azt is észrevettem ahogy bármi, amit azzal sütök hamarabb kiszárad, mintha friss élesztővel készíteném. Egyébként a friss élesztő jól fagyasztható, én egy 4 dekásat elvágok négyfelé és adagokban fagyasztom le, így bármilyen gyors sütnivalóhoz elő tudom kapni megfelelő mennyiségben, ha úgy alakul. Itt a Barillás liszt (0), van belőle 00 is, azt inkább süteményekhez javasolják. www.amazon.it/Barilla-Farina-Tenero-Rustico-Focaccia/dp/B00XUGYC1Y Nekem inkább a Spadoni vált be. Tényleg találkoztál megvető pillantásokkal? Szerintem a tesztáik kint népszerűek, sokkal többféle kapható ott, mint ami itthon. Én egy kiállításon láttam, hogy a Barilla annyira hozzátartozik az olasz identitáshoz, mint az Illy, a Bialetti vagy a Campari és erre nagyon büszkék. Az olaszok szeretnek főzni, így azt el tudom képzelni, hogy az üveges szószok egy átlag olasznak annyira jönnek be, de a fiatalok körében szerintem már ez sem igaz... ha voltál valaha koleszos vagy csak nagyon éhes, tudod miről beszélek. :-) De tény, hogy a házi étel iránt való tisztelet és igény a tradicionális értékrendjük egyik alapja. Sokat tanultam tőlük ilyen téren és mindig szívesen próbálok ki új ételeket abból a mérhetetlen tárházból, amivel rendelkeznek.

sellőlány 2017.04.05. 18:47:26

@praclee: És itt egy autentikus receptúra, hát ezt a mennyiséget érdemes legalább negyedelni, ha nem nyolcadolni és nem is a félórás kategória... De ha egyszer bevállalod, utána már nem lesz visszaút. :-D
www.ricettapizzanapoletana.it/impasto.html
Ha, utóbbi időben kint jó pár helyen láttam, hogy lehet "kamut" lisztből is kérni a pizzát. Ez valami ősi búzafajból készül és egészségesebb is, mint a normál. Sok különbséget nem észleltem egyébként, talán csak annyit, hogy maga a pizzatészta teljesebb ízű volt.

motoroskonyhaja 2017.04.05. 21:23:31

@Phteven: Nem vagyok képes rá, de szorgalmasan tanulom az abc-t.... Szövegértelmezés, ember, szövegértelmezés!
Készségel elhiszem, hogy van olyan sütőd, ami tudja 450 C-t, (nekem csak akkor, ha tisztítja magát), de 1000 háztartási sütőből Te tartozol abba az elenyésző (és boldog) kisebbségbe, akiknek ilyen van.
Nem írsz blogot, mert értelmesebb dolgokkal is el tudod tölteni az időt. Pl kommenteléssel? :) Kicsit egyszerűbben: a kommentelők nagyobbik része semmmi mást nem tesz, mint tolja a tutit: így kell, úgy kell, ez a politika jó, az a politika jó, ez a hőfok, ez a vastagság, ennyi élesztő kell vagy annyi, sorolhatnám. Erre értettem azt, amit írtam ;)
Most megyek, mert nemrég értem haza munkából, és szeretném felrakni a spárgát vacsorára (mielőtt megkérdeznéd: a Lidl-ben már lehet kapni, én pedig imádom)

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2017.04.06. 00:10:13

@sellőlány: oh a fagyazstásra sose gondoltam eddig olaszoknál.

Igen tényleg. Sok autentikus olasszal beszéltem. Nézd hát van igény rá, nyilván a kommersz átlag azt fogyasztja, mint ahogy itt megy a Fornetti és társai.
De a Barilla ellen már volt többször is bojkott. A cég olasz, jó a marketing, ellenben az alapanyag kínai. :D

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2017.04.06. 00:11:34

@motoroskonyhaja: :DDDDDDDDDDD
így ismeretlenül is bírlak. :D

sellőlány 2017.04.06. 07:33:38

@praclee: Haha, valószínűleg egy olyan prototípussal beszéltél, akinek az anyukája a mai napig frissen gyúrja a tésztát és számára minden más "ehetetlen". Egy barátom dettó ugyanilyen. :-) Közben egy tavalyi (olaszországi) 12 ezres mintából vett felmérés alapján a Barilla első helyen végzett a legautentikusabb olasz márkák között. Ezt követi a Ferrari, Illy, Ferrero és a Coop. Tehát meghatározza a nemzeti identitást, de mégsem fogyasztják. Ez jó. :-)

praclee · http://gasztronota.blog.hu/ 2017.04.07. 21:04:36

@sellőlány: neem, neem. több átlagos olasz. Mondtak is alternatívákat, h milyen tésztát vegyek. Most nem jut eszembe, de üzenetben megvan.

sellőlány 2017.04.08. 08:46:47

@praclee: Az olaszok preferenciái nemcsak, hogy tartományonként, de falvanként, ha nem házanként is mások. Egészen más márkákat találsz Északon, mint Délen, más típust szeret egy emilia-romagnai vagy egy liguriai. A liguriai tészták pl. szerintem nagyon jók, ahogy a háziasabb emilia-romagaiak vagy a pugliaiak is. Ezért nincs egységesen egy márka, amire mindenki esküdne. Viszont a Barilla ott van tagadhatatlanul mindenhol, minden superben és iperben. Ráadásul merchandising szempontból kiemelt helyen. Hogy marketing lenne, amit a Barilla azért finanszíroz a külföldi eladásából, hogy otthon is megtartsa a pozícióját? Nem hinném, bár magam sem vagyok egy Barilla-hívő. És ugyanez pepitában igaz minden nagy márkára, hogy csak az olívaolajat vagy a kávét említsem, a nagy gasztro-egyházszakadás fő termékei között.
süti beállítások módosítása