Mr Szakáll divat, gasztró, lifestyle, utazás.

Gasztronóta

VIDÉKI CSÚCSÉTTERMEK - PLATÁN - interjú Pesti Istvánnal

2020. augusztus 10. - praclee

Mondhatom, egy ideje már üldözöm Pesti Istvánt, de ő nem tud róla.

Amikor épp meglátogattam volna a Bábelt, elment onnan. Majd a Tantiban is meg akartam nézni, de mikor úgy volt, hogy megyek épp jött a hír, hogy onnan is továbbállt. Vidékre.

Ez nem könnyítette meg a helyzetem. Aztán tavaly nyáron már ellátogattam az étterembe, most viszont beszélnem is sikerült vele.

Ránk áldozta a vasárnapot, amiért ezúton is nagyon hálás vagyok, plusz hogy a több órás beszélgetésben sem fáradt el.

p7120175.jpg

Igazából Pesti Istvánról nem mondanám meg, hogy chef. Egyrészt a ruhája alapján inkább egy profi golfozónak nézném, akinek tényleg csak az ütő hiányzik a kezéből, másrészt egyáltalán nincs megfáradt tekintete, sőt 5-10 évet simán letagadhatna.

_7120148.jpg Talán ezt teszi a vidéki levegő, vagy a tudatosság? Nem él önpusztító életformát, még ha reggeltől estig bent is van a konyhán, inkább maradandót és egy csapatot szeretne alkotni. Tanítani, megmutatni, hogy mit lehet kihozni a dolgokból, helyes hozzáállással.

_7120249.jpgp7120194.jpg_7120231.jpg_7120248.jpg A vírus alatt sok étterem bezárt. Nagyon sok helyről elküldték az embereket. A Platán ennek az ellenkezőjét tette.

Összekovácsolta őket, feladatot adtak az alkalmazottaknak. Együtt mentek kapálni, fát ültetni, bambuszt vágni. p7120191.jpg

A kérdésemre, hogy mit tapasztaltak a vendégkör átalakulásában a vírus alatt/után, meglepő válasz jött. A forgalom nem sokat változott, viszont az összetétel igen. Eddig sok volt a közeli gyárakból érkező felsővezető, most viszont rengeteg a hazai vendég, akik eddig nem jártak ide.

Én a múltkori High Note SkyBar-os látogatásom során döbbentem le először, hogy nem a szállóvendégek és nem is a turisták miatt van most tele a hely, hanem a hazai közönség miatt.

Annyira jó lenne ha ez a tendencia megmaradna és kiépülne a tudatunkban, hogy itthon is megannyi látványosság, hely, kirándulási pont, étterem van, amik megérik, hogy ellátogassunk oda, és nem kell ahhoz repülőre ülni. A kényszer hozta ezt, de szerintem ez egy nagyon jó dolog. p7120211.jpg

Tata egyébként is kezd fellendülni az utóbbi időben. Nem is csodálom, hiszen gyönyörű szép a táj. A tatai tó, halászházikók, az erdő és számos turisztikailag látványos dolog található itt, amiért érdemes ide látogatni.

A Platán pedig közvetlen a tó partján van, természetesen platánfák árnyékában.

Egyszerűen mesés és megnyugtató itt ülni. Nézni a tavat, ahogy vitorlás hajók közlekednek.

Az ételek pedig minőségiek.

Pesti István elmondta, hogy nehéz volt idáig eljutni. Megreformálni a konyhát, az árazást, a színvonalat és olyan dolgokat, amitől egy étterem tényleg nevet szerez magának. De István elég elszánt. És átvitte a palánkon a dolgokat, és az idő őt igazolta. Így szerzett bizalmat és a Platán felkerült a hazai éttermek élvonalába.

_7120219.jpg

 Sokszor hangoztatom, hogy számomra egy étteremnek olyat kell nyújtani, amit megjegyzek. Nekem nem elég az, ha valami finom. Számomra kell valami különleges. Egy íz, egy textúra, ami ott lesz bennem évek múlva is, és vissza akarok jönni, vagy ajánlani akarom másoknak is. És tavaly több ponton is felmutattak olyat, ami után azt mondtam, hogy szívesen visszajönnék.

_7120209.jpg Azóta elkezdtek mozgolódni és bővülni, ami remélhetőleg idén őszre be is fejeződik.

Felkérték Varró Zoltánt a belső és külső dizájn átalakítására, akit szerintem már senkinek sem kell bemutatni. A nevéhez kapcsolódik az Aria Hotel, a Mystery Hotel és számos fantasztikusan kivitelezett tér.

És hogy miért mondom, hogy külső dizájn? Mert nem csak az étterem újul meg, hanem kint bővülnek szaunával, ami a látványtervek alapján nagyon izgalmasan néz ki. Víz zuhatag, tükröződő felületek, deszka palló. Alig várom, hogy elkészüljön.

_7120208.jpg

 p7120096.jpg

Az étterem is két részre ’szakad’. Fent lesz a mozi, alul pedig a színház, ahogy Pesti István fogalmaz. Meg akarják tartani a Bistro étterem részt, de szeretnének egy még magasabb színvonalat is mutatni, ami az alagsorban fog helyet kapni. Fine Dining menüsor, látványkonyha, séf asztala, és minden ami kell. Mindezt élhető léptékben, pár asztallal, kb. 20 főig tervezik. Volt szerencsém benézni a félig kész helyre és nagyon izgalmasnak ígérkezik. p7120132.jpg

p7120118.jpg

A fenti étterem belső dizájnja is ráncfelvarrást kapott, ahol nekem nagyon tetszik a meleg, barnás, narancsos színvilág. De ami No1. és be kell valljam az első szavam az ’insta kompatibilis’ volt, de hát na... Valljuk be. Az. Nem tudom annak készült-e, de a méregzöld, bársony tükrös szoba, ahol az ebéd, vagy vacsora után ellehet vonulni koktélozgatni, nem hiszem hogy bárki itt tudna lenni anélkül, hogy egy fotót ne készítene. Az más kérdés, hogy annyira intim jellege van a helynek, hogy nem tudom be akarnék-e kettesben ülni a párommal úgy, hogy mások is ott vannak.  De ezt már rábízom azokra, akik elfoglalják a helyet.

p7120136.jpg

 Az ételek most sem okoznak csalódást.

Előételnek egy szárnyas májpástétomot kóstoltunk málnával és céklával. A házilag savanyított zöldségek nagyon jó harmóniát alkottak a pástétommal és színvilágban is egy költemény.

_7120164.jpg

Én bevállaltam a Tafelspitz-et, ami az étterem egyik nagy slágere. Ez egy komplett étkezés, habár csak egy ételről beszélünk.

_7120172.jpg

Adott egy nagyon zamatos, szép sárga húsleves, amit zöldséggel és krémesen puha daragaluskával kaptunk.

_7120178.jpg

Majd az üres leveses kondért nem kell visszavitetni, mert van benne még két fogásra való.

_7120185.jpg

Egyszer két darab velős csont, amihez érkezik pirítós. Én nagy mellénnyel gondoltam, mindkettő velőscsontot megeszem, de azért aki evett már ilyet, tudja, hogy masszív. Főleg, hogy egy levesen túlvoltam. Szóval egyig jutottam.

_7120183.jpg

Ekkor már egész kezdtem jóllakni, de hátra volt még a levesben főtt marha, amihez spenótfőzelék, almás torma (ami valójában inkább tormás alma) és vékony csíkra vágott sültkrumpli volt köretnek.

_7120206.jpg

Itt már jócskán szuszogtam és inkább csak beszélgettünk, mert ezt végig enni azért kihívás.

Az almás torma volt egyébként a kedvencem, mert tényleg inkább tormás alma. Pikáns, nagyon jól illett a főtt húshoz. _7120204.jpg

E mellé kóstoltunk egy halkolbászt, polippal, burgonyapürével és kecsketejjel injekciózott káposztával.

Igen, itt megállhatunk egy pillanatra. Ha az olvasóban is felmerül a kecsketej injekció. Én is ilyen képet vágtam. De állítólag puhább és zamatosabb lesz a káposzta. Jól lepirítva. Nem tudom, hogy milyen lenne nélküle, de hogy nagyon finom volt, az biztos.

_7120198.jpg

Polipot bevallom én még csak tengerparton ettem kisebb verzióban. Szeretem azt is, megvan a feelingje, de ugye van egy kicsit ruganyos, rágós állaga.

Na hát ez a polip olyan puha és zamatos volt, hogy egészen meglepődtem. Kellemes jus-vel, burgonyapürével kiváló nyári fogás.

Minden fogáshoz külön bort ajánlanak. A pincérek figyelmesek és felkészültek. A glutén- és laktózmentes kérésünket is képesek megoldani, biztonsággal mondják az összetevőket, és szemrebbenés nélkül hozzák az előételhez a gluténmentes kenyeret, ráadásul a jobb féléből.

_7120256.jpgNagy öröm látni, hogy vidéki étteremben lehet ilyen színvonalat hozni. Hogy csapatot építenek, fogják egymás kezét, és hogy mernek nagyot álmodni, építkeznek, bővülnek és megállíthatatlanok. És eddig bejöttek a számításaik.

 

Romantikus kikapcsolódáshoz, családi utazás alkalmából Tata és a Platán magasan ajánlott desztináció!

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztronota.blog.hu/api/trackback/id/tr1416119554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása