Mr Szakáll divat, gasztró, lifestyle, utazás.

Vidéki gasztrokalandok - Első Mádi Borház

2018. október 18. - praclee

A tokaji borvidékhez már többször volt szerencsém. Jártam bortúrán a Holdvölgy pincészetnél és pár éve a Bestillo pálinkának csináltunk fotózást, ahol szabad kezet kaptunk és nagyon jól bántak velük. Az Anyukám mondta is a közelben van, szóval a vidéken minden adott a szép környezethez, jó emberekhez, kikapcsolódáshoz.

p9161697.jpg

Tovább

Kerekdomb fesztivál - mini Kapolcs borkedvelőknek

Két hete a Kerekdomb fesztiválon jártam, ahol a Zsadányi pincészetnek fotóztam, de szerencsére körülnézni is akadt időm.

xocolat_atelier-1.jpg

Tállya a tokaji borvidék egyik feltörekvő községe. Mellette található Mád, de mondhatnám Encset is, ahol pedig az Anyukám mondta van, úgyhogy a környék gasztronómiája igencsak erős.

Tovább

SALON - lakástrend kiállítás

happy_day_of_the_seafarer.jpg

Ma még látogatható a SALON lakástrend kiállítás, bár nekem kicsit csalódás volt és 1 óra alatt kényelmesen kinézelődtem magam. Régebben a Lakás kiállításra jártam, mikor bútorokat kerestem, tudom az Hungexpo nagyobb a tér, de valahogy több ötletet merítettem és több volt az olyan kiállító, akiktől mondjuk vásárolni szerettem volna.

Tovább

Baldessarini - karcos illat az igazi férfiaknak

Aki a karcosabb illat kedvelője, annak minden bizonnyal bejön majd a Baldessarini nemrég megjelent parfümje a Cool Force Sport. Egyrészt a nevében is benne van a cool és a sport jelző, ami nem egy finomkodó stílust jelöl, másrészt a márka alapítója az osztrák származású Werner Baldessarini, aki egy ideig a HUGO BOSS elnöke is volt.

p8110329.jpg

Tovább

NGON - fél vesémet egy currys levesért

"Bátorságpróba egy vacsoráért."

"Életed kockáztatod, ha az Ngonba mész."

Ilyen és ehhez hasonló címek repkedtek a fejemben, mikor nekiláttam írni a posztot. De már most leszögezném, nem az étterem minősége, inkább a környék szürreális (és kissé veszélyes) hangulata miatt.

Egy ideje rá vagyok kattanva az ázsiai vonalra. A belvárosban elég sűrűn megfordulok ilyen helyeken, de lassan kezdem unni, úgyhogy gondoltam nézzük meg, mit tud az NGON.p8240455.jpg

Tovább

SZIGET 2018 NAGYKÉP + UNOFFICIAL AFTERMOVIE

Bár az idei évben nem voltam kint egész héten a SZIGETen, de így is egy csokorra való érdekes arcot gyűjtöttem.

p8131289.jpg

Tovább

PUMA SUEDE 50 - old school sportcipő

Nem vagyok egy nagy sportcipős. Volt nekem anno gyerekkorban sima, egyszerű, amiben lehetett focizni, biciklizni. No, meg van egy futócipőm és ezzel ki is fújt a történet.

Na, de ha valaki összedob nekem egy vintage/old school sportcipőt akkor az jöhet. _6090218_copy.jpg

Tovább

Hogyan jutottam be egy óra alatt a SZIGETre és miért vagyunk a VIP hazája?

Hogyan lehet leggyorsabb bejutni a SZIGETre?

Hajóval!

Ráadásul nem csak gyors, de nagyon szép a kilátás.

Mióta a BKK (én inkább csak BKV-nak mondom) hajó létezik, akarok rajta utazni, de eddig még nem sikerült. Most viszont igencsak siettem ki a SZIGETre és mondták, hogy hajóval a leggyorsabb. Neten rákerestem, kicsit felemásak az infók, ráadásul a SZIGET telefonos alkalmazása is félrevezető, de végül nyomra bukkantam. Gyorsan leszálltam a Jászain és nem is kellett sokat bóklásznom, mert úgy tűnik nem én vagyok az egyetlen, aki használja ezt a közlekedési formát. Elsőre ijesztően sokan voltak.

Van pénztáros bódé, lehet fizetni kártyával, szóval minden tuti. Ja, csak valami bizonyíték kell, hogy neked van jegyed, vagy lesz jegyed, máskülönben nem engednek fel. Elég hosszú volt a sor, de 20 perc alatt fent is voltam a hajón, majd fél óra múlva már meg is érkeztünk. Közben lehetett gyönyörködni a tájban.

Mindenkinek ajánlom, hogy aki eddig nem ment a BKK hajóval tegye meg.

Karszalag felvétel pár perc, utána átvilágítás szintén nem több. Detektoros ellenőrzés is van, aminek én külön örülök. Bár nyilván mindenki becsipog a telefontól és mindentől, szóval nem tudom mire jó, de ők biztos tudják.

És akkor itt a video, hogy milyen volt az idei fesztivál: 

Tovább

Influencer - kivel dolgozzunk, kit kerüljünk? Együttmőködési kisokos.

Az előző részben arról volt szó, hogy ki legyen influencer. Ha már ezzel megvagyunk és egy jelentősebb számú ember követ minket, akkor belevethetjük magunkat az együttműködésekbe.

Itt jönnek be a cégek, akik ezáltal olcsóbban eljuthatnak több emberhez, de hogyan válasszák ki a megfelelő influencert az együttműködésre?

Ha téged, vagy a céged csak a számok érdekelnek, akkor nyugodtan guglizz rá a TOP MAGYAR INFLUENCEREKre és válasz random valakit, akinek a te céged valószínűleg a 100. hasonló megkeresése leszel, így lehet kapsz pár másodpercet a videójában, ahogy megvillantja kicsit sem látványosan, hogy „nézzétek új órám van”, vagy feltol egy komponálatlan telós fotót, hogy az 5*-os hotelben jó a spa részleg és ennyi.

Ha viszont minőségi tartalom érdekel, amit netán te is kirakhatsz az ablakba, megmutathatsz a feletteseidnek, vagy ha nemzetközi cég vagytok, akkor még az is lehet, hogy elküldöd a külföldi anyacégnek, akik talán fantáziát fognak látni abban, hogy nagyobb munkákat megkapjon a cég, vagy karácsonyi prémium, szóval bármi, ami több, mint egy vállveregetés, akkor igenis venned kell a fáradtságot és utánakeresni, kérdezni és megtenni mindent azért, hogy megtaláld a megfelelő influencert és JÓ TARTALMAT HOZZATOK ÖSSZE!

p3056547.jpg

Tovább

Influencer - te az vagy?

Úgy gondoltam írok egy sorozatot, ami hasznos lehet mind cégek (lásd majd következő poszt), mind pedig azok számára, akik influencerkedésre adnák a fejüket.

Remélem tudok ezzel segíteni cégeknek hogyan szűrhetik meg, hogy kivel érdemes együttműködni és ki az akit messzire kerüljenek el.

És hátha feltudom nyitni a fiatalok szemét, hogy ez nem a csillogásról szól, hanem igen is keményen meg kell dolgozni. És nem az a lényeg, hogy elmondhasd, hogy fél év alatt 10 telefont, szempillaspirált és 5 ingyen ebédet kaptál, hanem hogy olyat adj a veled együttműködő cégnek, amit ő is visszaforgathat saját reklámnak, másrészt a követőidnek is hiteles légy. És legyen egyéniséged!

p1081369.jpg

Tovább