Esküszöm, nem szponzorál a Ritz, hogy ennyit posztolok róluk, de múlt héten szóltak, hogy Magyarországra érkezik Trey Ratcliff, aki az egyik úttörőnek számít a HDR fotózásban. Nem vagyok egy nagy HDR rajongó, viszont rákerestem, és elég jó fotói vannak. Gondoltam, miért ne csatlakoznék a városi sétához, amit világszerte csinál, és rengeteg szponzort tudhat maga mögött, a már említett hotellánctól kezdve a FlixBus-ig. Kíváncsivá tett, mit tudhat. Járja a nagyobb városokat, és ingyenes sétákat tart.
Így történt, hogy szerda délután 6-kor a Ritz Carlton Budapest előtt ácsorogtam több fotóssal együtt. Mint útközben kiderült, inkább szól ez kezdőbb fotósoknak, és nem technikai trükköket, elemzéseket hallhatunk tőle, inkább egyfajta látásmódot.
Amolyan life coaching dolog ez, ahogy manapság divatosan hívni szokták. Tehát átadja az élet tapasztalatát, és bátorít, hogy éljük át a pillanatot. Ne féljünk fotózni, és játszani a technika kínálta lehetőségekkel. Így ez a része számomra nem volt túl izgalmas, viszont két dolog igen.
Az egyik, hogy egy nagy csoport tagjaként teljesen úgy éreztem magam, mintha turista lennék. Még sose voltam így túrázni, főleg nem a saját városomban, de be kell valljam, fél óra múlva teljesen átformálódott a tudatom, és elkezdtem élvezni.
Az elején, mikor a Bazilika előtt ácsorogtunk, azon gondolkodtam, hogy kínos lesz végig sétálni helyi lakosként ott, ahol egyébként minden nap sétálok, de tévedtem. Pont azért, mert nagyon lassan haladtunk, és folyton megálltunk, és volt időm szétnézni. Ezáltal olyan pontokat fedeztem fel a városban, és kezdtem figyelni, ami mellett amúgy elrohanok/elrohanunk. Erre sokszor gondolok. Mennyire szép lenne Budapest! De nem látszik, mert egyrészt nagyon le van pukkanva, másrészt mindig csak rohanok. És így nincs idő megnézni a várost.
És történt még egy egészen elképesztő dolog. Hans Zimmer és pár zenész csatlakozott hozzánk.
Mint kiderült, Trey és Hans jó barátok. Utóbbinak pedig ma este van koncertje, de már tegnap reggel megérkeztek Budapestre. A feszített több állomásos turnén tapasztalatból tudom, mennyire jól tud esni egy kis kikapcsolódás. A zenészekről mindenki azt gondolja, mennyire menő, beutazzák a világot, és mindent látnak. Hát ez nagyon nem így van.
Napközben és éjszaka utazás, délután hangpróba, beállás, este koncert, és vagy irány a következő város, vagy éjfél után visszaérkezünk a hotelszobába, és pár óra pihenés idő van. Én az ilyet használtam arra, hogy várost nézzek. Mikor két éve Isztambulban jártunk, nem is aludtam a 3 nap alatt, hogy minél többet láthassak. Lehet csak véletlen, de lehet Budapest varázsa, hogy ide tervezik be a szünetnapot, mert pár napja Bruno Mars-ék tanyáztak nálunk a koncert előtt.
Szóval teljesen véletlen hozta úgy az élet, hogy ez a két úriember épp egy városban tartózkodott. Hans Zimmer pedig nagyon közvetlen ember. Igaz, mellette volt egy biztonsági ember, aki sose távolodott el tőle 5 méteres körzeten kívül, de ettől függetlenül semmi sztárallűrt nem véltem felfedezni.
Emlékszem, mikor még szakiskolás voltam, és délután a könyvtárban hallgattam zenéket. Abban az időben nem is a klasszikus zene érdekelt, ami a főtárgyam volt, inkább a filmzenék vonzottak. Így sokat hallgattam Hans Zimmert. A 18 éves énem biztos ragyogó szemmel félve nézte volna a nagy mestert, aki olyan természetesen sétált köztünk, mint egy nyugdíjas bácsika. Most, 33 évesen csak mosolyogtam magamban, és természetesnek tűnt az egész, hogy a világ leghíresebb zeneszerzője mellettem sétál, percenként előveszi a telefonját, és megörökít minden pillanatot a Parlamenttől kezdve, az épp naplementében tündöklő Dunáig.
Jó érzés volt kikapcsolódni, és turistának lenni a saját városomban, mindezt Hans Zimmer oldalán.
Dani
A fotók Olympus Pen-F fényképezővel készültek.