Lassan egy hete ért véget a Gourmet Fesztivál, engem azóta is olyan kínzó kérdések gyötörnek, hogy szakmai oldalról közelítsek az eseményhez, vagy a fesztivál el balatonszáundozódásáról írjak szocio kórképet.
A 3.900 Ft-os napijegy valljuk be nem olcsó. Megértem a méltatlankodókat, akik sokallják, hogy ez csak a belépésre jogosít, és külön kell fizetni az ételekért. Egy páros belépővel 30.000 Ft-ot nagyon lazán elkölt az ember. Megértem a másik oldalt, akik nem akarják, hogy tömegnyomor legyen. Hiszen hiába a drága jegyár, péntek szombat egy gombostűt sem lehetett leejteni.
A szervezők nyugodtan hátradőlhetnek, idén biztos pluszos lett a rendezvény. Már a sajtónapon is érezhetően többen voltak a korábbi évekhez képest. A többi napon szinte elviselhetetlen volt a tömeg és simán kiakaszthatták volna a MEGTELT táblát. A nyárias időjárásnak is nagy szerepe volt ebben, bár szombat délután kaptunk egy jó kis vihart a nyakunkba, pedig Fördős Zé azt mondta idén TUTI nem fog esni. Hát esett. Amolyan ízelítő gyanánt a múlt évről. Ezúton üzenem Zé-nek, hogy ne menjen időjósnak.
Kifejezetten örülök, hogy a gasztronómia évről évre erősödik, sőt! Divat lett ilyen eseményekre járni. Megértem, hogy a budai hegyekből alászálló olykor 40-50centis (nem viccelek!) csillogó telitalpas cipőben tipegő cicababák, oldalukon aranyifjakkal, vagy öregedő urakkal tartják el Budapest elit éttermeinek nagy százalékát, de valahol mégse értem. Vagy nem akarom elfogadni. Ezen hölgyeknek attól sem kell félni, hogy leeszik a ruhájukat, mert konkrétan nincs nekik. Ami van az elől hátul derékig, ha nem fenékig kivágott. A nyakig feltolt szilikon cicik közé bepottyanó eper és mangalica falatkák, pedig dupla élvezetet nyújthatnak a legelésző tekinteteknek. Vicces látni, hogy ez az „elit” réteg ugyanúgy képes az ingyen kupon mámorában úszva fél órát a kígyózó sorban állni, mint azok akik a pénzüket kuporgatták, hogy kijöjjenek és belekóstoljanak a nagyvilágba.
Kínzó kérdés továbbá, hogy miért akar ingyen mini szendvicset, vagy hamburgert enni valaki egy ilyen fesztiválon? Félre értés ne essék, nincs bajom a Street Food-al. Van létjogosultságuk, és örülök nekik, hogy ők is itt vannak. Én is szoktam járni, bár az utóbbi időben számomra már nem mutat újat. Nekik szinte minden hétvégén van már valami fesztivál.
Én ha átlag néző (evő) lennék és hamburgert akarnék enni, akkor egy street food-os eseményre mennék, ami amúgy is ingyenes. Nem pedig egy ilyen helyre, ahol olyan fantasztikus vidéki éttermek is tiszteletüket teszik, mint a legjobb étel szakmai díját besöprő Kistücsök Étterem, az idén is az egyik legkülönlegesebb desszerttel készülő és a közönség által legjobb kiállítói címmel jutalmazott Bori Mami vagy épp az Anyukám mondta, aki ugyanezt a díjat nyerte el a szakmai zsűri által.
Az éttermek mellett a borászok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Nekem többször olyan érzésem volt, mintha borfesztiválon lennék.
Főleg napnyugta után, mikor az emberek csoportokba verődve hangosan nevetgéltek és énekeltek a nélkülözhetetlen cigány hegedűsökkel, akik idén is csak azt a 4-5 dalt játszották (tudták), mint amit évek óta.
Ennyivel igyekszem letudni a szocio körképet és rátérek a lényegre.
Megszámlálhatatlan sok étterem volt kint idén is. A 4 nap alatt jó esetben a felét sikerült megkóstolni a 138 ételnek.
A fő téma a mangalica eper volt. Valaki az egyszerűségre törekedett, mint Czinege Úr a Sarki Fűszeresnél (azóta sajnálatos hír, hogy elhagyta a Sarki Fűszerest és új utakat keres), aki szalmán és mangalicán füstölt epret kínált rozskenyérrel.
Bori Mami már tavaly is lenyűgözött a kefires desszertjével, idén a sztrapacskát édesítették meg. Elég jól sikerült, hozzá a mangalicás kakaós tészta, amennyire bizarrul hangzik, annyira jól működött.
Bár nem minden TOP étteremben ettem, pl. kimaradt az Onyx és a Costes is, de míg tavaly az egyik kedvencem volt, idén a Borkonyha nem volt kiemelkedő. Igaz az ehető QR kód nagy dobás, és a szemet bántóan piros ovis homokozó vödörre hajazó epertányérban tálalt desszert nem volt rossz, de nem dobtam el az agyam.
Számomra az idei Gourmet Fesztivál a vidékről szólt. Sokkal több íz, pontosabban zamat maradt meg emlékemben tőlük, mint a fine dining vonalból. Ilyen volt a Walter Vendéglő mangalica oldalasa babfőzelékhabbal. Külön kielemve a jus-t (szaft), amit én ebben a világosabb kellemesebb formában jobban szeretek, mint mikor már kicsit érzem a kozmált ízt.
A bEAT étteremről még nem hallottam, de ezek után biztos felkeresem őket Székesfehérváron. Nem tudom eldönteni, hogy a mangalica pecsenyéjük, vagy a hozzáadott házi csalamádé volt-e jobb?
A veszprémi Oliva étterem libamáj tortája sós karamellel és cseresznyekrémmel szombati napom tökéletes kezdése volt.
Az Anyukám Mondta pedig régi ismerős. És bármennyire egyszerű, mégis annyira finom, hogy minden nap enném a mangalicasonkás focacciájukat. Ők egyébként nálam is a TOP3-ban végeztek.
Ha egy kiállító étterem nem csak használja a bódét, de a maga képére formálja nálam plusz pontot ér. A Gerbaud házhoz tartozó Émile étterem egyike azoknak, akik túlléptek a gyorskötözővel falhoz erősített plakát vonalról és az egész belső teret műgyeppel borították. Náluk az édesvízi pisztráng hagyott nyomot. Pontosabban a mellé kínált cukorborsó apró, zsenge, friss íze. Igaz ők már egy szofisztikáltabb vonalat visznek az előbb felsorolt éttermekhez képest.
Több étteremmel az volt a bajom, hogy túlgondolják a dolgokat. Ami alapvetően nem gond. Szeretem, ha valaki mer kísérletezni. Szeretem a fine diningot. Ám a végső lényeg nem az, hogy minél több alkotóelemből gyúrjunk össze különböző textúrákkal ételeket, hanem amit elénk raknak és megeszünk, legyen egységes és kapjunk egy olyan maradandó íz élményt, amire később is emlékezni fogunk. Idén úgy éreztem, hogy a vidéki éttermek jobban teljesítik ezt az elvárást, mint a budapesti társaik. Akadt azért kivétel. Például a Larus étterem cigánypecsenyéje, igaz ez is inkább egy „egyszerű”, hagyományos fogás, de Várvizi Péter séfnél semmi sem egyszerű, inkább boszorkányos.
A Tanti étterem „new beginning” feliratos pólóval nyomult a fesztiválon. Az utóbbi időben kisebb hullámvasúton vannak a hamar megszerzett és még hamarabb elvesztett Michelin csillag és a folyamatos séfváltások kapcsán. Sokat erről nem tudok, azt viszont biztosan állítom, hogy mind kompozícióban, mind textúrákban mind ízélményben nagyon rendben volt mindkét ételük.
És akkor jöjjön nálam az idei év nyertese a KIOSK/BÁBEL kettős. Minimum ételhordót vinnék, de lehet talicska sem ártana, hogy hazalapátoljam az ételeiket. A Bábel egyik séfje az erdélyi származású Veres István valamit nagyon tud. Igaz nem a szavak mestere, ami kiderült a délutáni nagyszínpados előadásából. A Mautner Zsófi-Jókuti András páros megszenvedett, hogy tőmondatoknál hosszabb lélegzetű dolgokat is kihúzzanak belőle, de inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az viszont egyből átjött, hogy nagyon őszinte, alázatos és 100%-ban a munkájának él.
A fesztivál ideje alatt mindenki a tojásos galuskáról beszélt és állítólag ez az egyik étel, ami nyitás óta az étlapon van. Amúgy semmi különös. Hiszen csak galuska és tojáshab. De az állag, az íz! Az olyan! Fulladásig enné magát az ember. És igen, ez hiányzik nagyon itthonról. Hogy valaki egyszerű és hagyományos ételeket olyan magas és művészi szinten vigyen, hogy dobjuk el az agyunkat.
A disznósajt is nagyon egyszerű. Fakorongon érkezik. Puffasztott, pirított vadrizzsel. De csak pislogni tudok. Olyan megoldások, ötvözetek és harmóniák vannak, amin csak mosolyogok némán és hitetlenkedek.
Végül a kecskesajtos sajttorta… Másnap visszamentem és ismét kértem. Talán ez mindent elmond.
Összességében a Gourmet Fesztivál jó és nagy szükség van rá. Tényleg egy olyan program, ahol a szakma és az ínyenc gasztronómia iránt fogékony emberek kultúráltan kikapcsolódhatnak. Nem beszélve arról, hogy a nagyszínpadon a hazai meghatározó séfek és szakácsok mellett külföldi nagyágyúkat is sikerült elhívni. A világ legjobb női séfjének választott Ana Ros biztos maradandó élményekkel távozott. A szombati nagy viharban ugyanis kissé alulmaradt a szélviharral szemben, mikor a precízen megkomponált tányérkölteményeit próbálta tálalni.
Már csak azt kéne valahogy kitalálni, hogy face kontroll alapján szűrjék ki azokat, akik inkább illenek a Balaton Sound-ra, mint a Gourmet Fesztiválra. És maradjon meg a rendezvény a szakmának és a valódi érdeklődőknek, mintsem a feltöltött ajkaknak és egyéb testrészeknek.
Dani
A fotók Olympus Pen-F fényképezővel készültek.
Iratkozz fel a youtube csatornámra, hogy elsőként értesülj az új receptvideókról!
Kövess facebook-on vagy instagramon még több fotóért és receptért!
