Mr Szakáll divat, gasztró, lifestyle, utazás.

Gasztronóta

MONOFU - Megnyitott Budapest legmenőbb takeaway desszertezője.

2016. május 07. - praclee

A Monofu arra vállalkozott, amire itthon még nincs nagyon példa. Ez a kis pop-up jellegű desszertező az első fecske, ami túlmutat a habos sütiken és a franciás, szofisztikált desszerteken.

p4292837.jpg

Nem sokkal a nyitás után úgy tűnik, lassan felnő egy olyan generáció, amely fogékony arra a minőségi, nem utolsósorban megfizethető (!) vonalra, amit Marcz Évi és Lovász József Domi álmodott meg, amolyan szerelemgyermekként.

p4292798.jpg

És ez hatványozottan igaz, hiszen a beszélgetésünk felénél derül ki, hogy ők valójában egy pár. Igaz én már az elején sejtettem, ahogy rájuk néztem.

A szolidság pedig az egész Monofut áthatja. Hívhatjuk akár profizmusnak, alázatnak és átgondolt koncepciónak, az, hogy valaki idáig eljusson és ne nagy mellénnyel döngölje az ajtót, ahhoz kell egy olyan múlt és letisztultság, amivel ők rendelkeznek. No és persze egy nagy adag lélek.

Marcz Évi ugyanis Várvizi Péter és Huszár Krisztián kezei alatt nevelkedett. Mindkét név előtt meghajlik a szakma, előbbivel pedig többször beszélgettem, és kevesebb inspirálóbb, alázatosabb és tudatosabb séfet tudok mondani, mint Várvizi Péter. Így mikor megtudtam, hogy Évi tőle tanult, és több projekten is együtt dolgoznak, tudtam, hogy jó élményben lesz részem.

A Monofu a Mechwart-liget és a Széna tér között félúton található. A bejárat kicsit cseles, nehogy az AXA Bankba tévedjünk!

p4292827.jpg

A hely picike, de hangulatos. A dizájn és a koncepció Évi ötlete, a grafikai rész Fülöp Dorkáé. A logó megalkotásában az indián, hegy és a háromszög volt a három fő elem. Bár, hogy az indián pontosan hogy jön a képbe, egyértelmű választ nem kaptam, azt viszont tudom, hogy a Monofu a monofood rövidítése.

Japánban, Franciországban és Spanyolországban is több helyen nyitnak egy adott ételre üzletet. A Monofu abban különbözik ettől, hogy 3 havonta cserélgetik majd a kínálatot. A lényeg, hogy csak egyfajta desszert kapható, viszont több ízben.

p4292733.jpg

Unalmas? Aligha. Most a créme brulée megy, 10 féle ízzel. Mindnek teljesen más és markáns karaktert adtak, így tuti nem ununk rá.

680 Ft-ot kérnek egy kis üveg  isteni finom desszertért. Igazából nem is tudom, ez hogy éri meg nekik, de hogy nekünk nagyon, az biztos. Minőségi francia alapanyagból dolgoznak. Nem nagy titok a kedvenc csokoládémárkám, a Varlhonat használják ők is.

Szóval kapunk egy kis üveg créme brulée-t, ami jó ár, ráadásul az üveget magunkkal vihetjük, és újrahasznosíthatjuk. Én pl. a rohamosan gyarapodó fűszerkészleteimet fogom belerakni, de csíráztathatunk benne virágot, vagy bármi egyéb kreatív dolgot kitalálhatunk. A lényeg, hogy jól járunk.

p4292777.jpg

Egy hosszú beszélgetés alatt elsőre úgy tűnik, hogy alig jönnek, de igazából míg ott voltam, eltűnt a készlet fele. Mivel nem lehet leülni, és nem is nagyon kell, így sok időt nem tölt ott az ember. De az az idő pont elég, hogy jól érezzük magunkat. A kis zöld növények, párnák, a menő lámpák, mind a már említett tudatos koncepció része.

Olyan apró részletre is figyeltek, minthogy a dugaljzat és a kis könyöklő közötti távolság iphone-kábel hosszúságú legyen. Persze mondhatnák erre azt, kit érdekel, hiszen csak egy desszertre ugrunk be, mégis csomó olyan pici dolog van, amitől komfortosan érezhetjük magunkat.

A créme brulée mellett a lassan melegedő napokra ott a saját gyártású ízesített víz, sárkánygyümölcsös vagy epres változatban. Aki pedig kávézni szeretne, szintén nem kell keseregnie, mert van az is, ráadásul laktózmentes tejet is tartanak.
p4292744.jpg

Na de hogyan is jutott el Évi és Domi idáig?

Évi Pécsen nevelkedett a Susogó étteremben, mely az egyik legkiemelkedőbb vidéki étteremnek számít. Majd az Enoteca Corso-ban folytatta (mely a Susogó testvére), nemrég pedig a pécsi Jókai cukrászdához adta nevét, és nem kevés szakmai tudását. Igazából Évit nyitás specialistának is nevezhetjük, olyan sok mindenhez volt már köze a háttérből. Számos helyen felel nemcsak a cukrásztermékekért, de a komplett felépítés, nyitás, üzemeltetés, valamint  termékportfólió összeállítás és szaktanácsadás is a munkájához tartozik. Pár éve pedig külföldre ment sztázsolni, hogy még több tudással és tapasztalattal jöjjön haza.

Beszélgetésünk során kiderült, hogy dietetikusnak is tanult, de végül nem fejezte be. Talán egyszer „C” opciónak ott lesz. Mint mondta, nem találta meg a számítását, és úgy látta a tanagyag és a rendszer már elavult. Elég szomorú, hogy nemcsak séfektől hallom a szakács és cukrászképzés hiányosságait, de egy olyan vonalat is érint, melyről az embernek picit jobb víziói vannak, hiszen egy egészségesebb világképet vázol fel.

Ott rendült meg teljesen a hite, mikor az egyébként 14  Gault-Millau pontra értékelt Molnár Gábor (tavaly 13. helyezett lett a Bocus D’or-on, mely a legrangosabb szakácsversenynek számít) vezette étterembe nem engedték el az egyetemi gyakorlati óráról, mondván, hogy az étterem nincs az iskola szintjén.
p4292759.jpg

Domival még a Bruno & Bruno-ban dolgoztak együtt, ami később Tanti lett, és az élet úgy hozta, hogy teljesen véletlenül megint közösen dolgoznak azon a helyen, heti pár órát.

Ő szintén szaktanácsadással foglalkozik, és azon fáradozik, hogy átadja a tudást azoknak, akik a hagyományos képzésben ezt nem kapják meg.  Domi szakmai életrajza is impozáns. Pesti István kezei alatt, majd az Il Baccióban, tavaly pedig a Mák bisztróban dolgozott, mint séf helyettes.

Egy éve kezdtek el gondolkodni azon, hogy nyitnának valamit, de akkor még csak körvonalak voltak. Fél éve kezdődött az igazi tervezgetés, melynek eredménye lett a Monofu. Mint mondják egyértelmű volt egy ilyen kis pop-up jellegű cukrászda. Étteremben már nehéz újat mutatni, a streetfoodból és a burgerezőből pedig már Dunát lehet rekeszteni, és elég elcsépelt. Évi cukrász, így nem is volt kérdés, hogy eköré épül a koncepció.

A Takeaway üzlet modelt igyekeztek magasabb szintre emelni, hogy ne csak egy zsírpapírban kapjanak az emberek valamit.

Szerencsére a vendégek nagyon értik ezt a koncepciót. Kreatívan megosztják a fotókat, hegytetőről, parkból, stb..  Az is jó, hogy a vásárlók értik a sold out-ot. Nem az van, hogy azt kérdik, miért nincs, hanem hogy mikor lesz? Örülnek, hogy ezzel nem kell küzdeniük. És, hogy értő közönségre találtak.

p4292747.jpg

A marketing és a dizájn mellett nagyon fontos a szakmai háttér, ami náluk megvan. Így teljesen máshogy is állnak dolgokhoz. Sok esetben ugyanis egy hely egyáltalán nincs tisztában még csak az alapanyagokkal sem. Kimerülnek abban, hogy a METRO viszonylag drágább kategóriás termékeit megvásárolják. Közben több beszállító, nagykereskedő is van, akiknél jóval minőségibb termékek is beszerezhetőek lennének.

Évi szerint ezért is baj kicsit, hogy mostanában minden sarkon cukrászda nyílik, mert pont az a szakmaiság veszik el, amiről szólnia kéne.

„Olyan ez, mintha valaki gondolna egyet, és másnap fogászatot akarna nyitni. Van ebben jó és van bája, de azt gondolom, ez nem ilyen egyszerű. Nagyon sok cukrász van az országba, aki jó, folyamatosan képzi magát, de nekik sajnos nincs, aki mögéjük tolja a dolgokat. Sok olyan cukrászda van, akik nyitás után szembesülnek azzal, hogy nem is olyan egyszerű ez. Elveszik a szakmaiság és nem finom.”

A Monofuban mindkettő megvan és remélem, hogy az ott jártamkor elbizonytalanodó idősebb bácsi is megtalálta azóta felesége számára az ideális créme brulée-t:

Idős bácsi:

- Nekem ez első körben bonyolult. Inkább a feleségemre bízom, hogy milyet szeretne. Meg lehet nézni a neten? A sósmogyoró biztos nem jön szóba.

Monofu:

- Igen a neten minden fent van. Esetleg ajánlhatunk? A fehércsokis nagyon jó.

Idős bácsi:

- A fehércsokit nem szereti. A sóskaramell se jöhet szóba.

Monofu:

- Mangós kókuszos?

Idős bácsi:

- Azt meg lehet a kókusz miatt, nem… Inkább majd visszajövök.

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztronota.blog.hu/api/trackback/id/tr278686860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása